Szerkezetkész házak belső tervezése, elrendezése
Amikor egy szerkezetkész házról van szó, amit összkomfortos otthonná akarunk varázsolni, akkor nem vagyunk könnyű helyzetben. Ezeknek a házaknak bőven akad előnyük, hiszen már maga a kivitelezés is gyorsabb és költséghatékonyabb, mint egy téglából épült ingatlan.
A belső tervezés és elrendezés kapcsán sokszor jóval szabadabbak lehetünk, hiszen itt nem kell attól tartani, hogy a belső térben fő falakat érintünk.
Ebben a cikkben arról számolunk be, hogyan lehet praktikusan megtervezni és elrendezni egy szerkezetkész ház belső részét.
Mire érdemes ügyelni a tervezés során?
Amikor például a nappalira kerül sor, akkor mindenképpen figyeljünk, hogy a ház alapterületéhez képest ne legyen túl szűkös. Bátran mondjuk meg, hogy mekkorára van szükségünk, hiszen nem a kivitelező fog abban a házban élni. Az építők viszont könnyedén hozzá tudnak csapni plusz szobákat, ha esetleg arra lenne szükség. A tervezés után tehát valamelyest van lehetőség alakítani, ha közben meggondoljuk magunkat, de a legjobb már időben letisztázni mindent.
A nappali kapcsán ott van például az ülőgarnitúra elhelyezése, ami sok esetben okozhat fejtörést. Amikor tervezés folyik, akkor nem árt, ha már előre látjuk, hogy a nagyobb berendezési tárgyak hova kerülnek majd. Néhány esetben előfordulhat, hogy az áthidaló pont a kanapé fölé kerül, amire időben fel lehet készülni, ha ezt fejben már előre eldöntöttük. Mivel az áthidaló nem egy olyan dolog, amit arrébb lehet helyezni, így jó megoldás lehet azt valamilyen karakteres színnel kiemelni.
Mi legyen a világítással?
A szerkezetkész ingatlanok esetében ugyanúgy mehet az álmennyezetbe a világítás, mint a tégla építésű házaknál. A rejtett lámpáknak rengeteg előnyük van, hiszen amellett, hogy esztétikusak, modernek és keveset fogyasztanak. Ha például a nappali területe miatt egyébként is indokolt, hogy a függőlámpa helyett ezt a megoldást kell választani, akkor nincs is kérdés, ideje megvenni azokat a lámpatesteket.
Amennyiben szeretjük a természetes anyagokat és felületeket, akkor mindenképpen ragaszkodjunk a hangulatos kialakításhoz, hiszen ebben az új otthonban töltjük majd az időnk nagy részét. Az álmennyezet alkotta szigetek belső részébe mehet például egy mutatós bambusztapéta, amit jól kiemel majd a rejtett világítás fénye.
Mutatós kiegészítők
Előfordulhat, hogy a házba eredetileg nem volt kandalló tervezve, így kémény sem kerülhet megépítésre. Megrendelőként nyugodtan kérhetünk kandallót, csak az elhelyezését kell átgondolni. Egy mutató kandalló tartalékfűtési funkciót is ellát, így érdemes olyan helyre tenni, ahol esetleg két helyiséget is tudunk vele melegíteni. Ha például a nappaliba szeretnénk és mögötte a fürdő kapott helyet, akkor így lehetőségünk van befűteni vele azt a teret is.
A konyhát pedig lehetőleg úgy igyekezzünk megtervezni, hogy az valamelyest elkülönüljön még akkor is, ha a nappalival egy légtérben kapott helyet. Sokszor jó választás, ha a konyhapult választóvonalként szolgál a nappali és a konyha között, így össze is köti a két teret, de határvonalat is húz a két helyiség között.
Egy szerkezetkész otthon esetében tehát jóval nagyobb szabad kezünk van a belső terek kialakítását illetően. Érdemes ezt a lehetőséget kihasználni és előre átgondolni mi és hova kerül majd.