Növények, amelyek tisztítják a belső tér levegőjét

Több mint 40 évvel ezelőtt a NASA megvizsgálta azokat a növényeket, amelyek képesek megtisztítani a ház belső légterét. Akkor 12 szobanövény hatását nézték meg, a végeredmény pedig, hogy bár különböző mértékben, de mindegyik fajta csökkenteni tudta a vegyületek szintjét.

Bebizonyították, hogy bizonyos dísznövények képesek kiszűrni a mesterséges anyagokból származó veszélyes gázokat a levegőből, így tisztábbá teszik a lakás belső terét.

Ebben a cikkben arról írunk, hogy milyen növényeket érdemes tenni a belső térre, ha szeretnénk egészséges levegőt szívni.

Miért fontos növényeket tartani?

Azok a fajták, amelyek megtisztítják a ház belső légterét, nemcsak a szén-dioxidot kötik meg, hanem oxigént is termelnek. Emellett jelentős mennyiségben képesek kiszűrni a benzolt, a formaldehidet, valamint a triklóretilént. A témában azóta is kutatnak, és az összes újabb vizsgálat megerősíti a 40 évvel ezelőtti adatokat, tehát, hogy a növények csökkentik a mért szennyezők mennyiségét a levegőben.

Miért fontos ez? Mert az otthonunkban található műanyagokból és bútorokból, valamint ragasztókból minden esetben formaldehid és egyéb káros anyagokat tartalmaznak. Ezek eltávolításának egyetlen lehetséges módja van, ez pedig a szobanövények tartása. A továbbiakban tehát olyan fajokat mutatunk be, amelyek tökéletesen alkalmasak a szoba, konyha, fürdőszoba, nappali, valamint egyéb helyiségek szennyezett levegőinek megtisztítására. Még abban az esetben is, ha egy nagyvárosban élünk.

Mely növények alkalmasak arra, hogy megtisztítsák a levegőt?

Az egyik ilyen a dracéna, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, hiszen levelei fényesek és vörös szélűek, amely igen egyedinek számít a szobanövények között. Bár lassan növekszik, virágos és kevésbé érzékeny a tartási körülményekre. Kiszűri a benzolt, a formaldehidet, valamint egyéb káros vegyületeket a szoba levegőjéből. Remek választás hálószobába és nappaliba. Hátránya azonban, hogy mérgező, így például kutyákra, macskákra, illetve kisgyerekekre is veszélyt jelenthet.

A másik hasonló a zöldike, ami igen mutatós, hosszú, fűszál-szerű levelekkel megáldott, gyorsan növő szobanövény. Igen hatékony a mérges gázok ellen, így ez a fajta más a xyléntől is képes megszabadítani bennünket. A legjobb hely számára a konyha, főleg a tűzhely környéke, mivel a háztartásban itt képződik a legtöbb szén-monoxid. Különlegessége, hogy egy közepes zöldike egy 25 nm-es szoba levegőjének káros anyag tartalmát nagyjából 80%-kal csökkenti, mindössze 4 óra alatt.

Mi a helyzet a népszerű aloe vera növénnyel?

Manapság egyre többen vesznek maguknak aloe verát. Népszerűsége töretlen, hiszen rengeteg mindenre fel lehet használni. Nem szükséges azonban magunkra kenni, hiszen a könnyen kezelhető, napimádó aloe vera alkalmas a benzol és a formaldehid megkötésére. Ezek a tisztítószerek, festékek, valamint egyéb vegyszerek használatával kerülnek a lakásba. Az aloe vera remek légtisztító, emellett a leveleiben található gél tökéletes pakolás égési sérülésekre és kisebb sebekre. Egy napos konyhaablakban remekül fogja magát érezni.

Megosztás

Új tartalmaink

Ajánlott tartalmaink

Megnézem a többit is