Hogyan lesz egy otthon energiatakarékos?
Az újonnan épült otthonok esetében már alapvető elvárás, hogy azok energiatakarékos megoldással készüljenek, mind a szerkezet, mind a belül található eszközök kapcsán. A kulcsrakész házak esetében ez mindig így történik, nem véletlen, hogy egyre népszerűbb ez a típus.
Ezekben olyan anyagokat használnak, amelyek már önmagukban remek hőszigetelő képességgel rendelkeznek. Ehhez jönnek hozzá a belső tér kialakítása, valamint a különböző helyiségekben helyet kapott készülékek.
Energiatakarékos építkezés
A SIP technológia már ott tart, hogy kiváló szigeteléssel készül, szerkezeti szilárdságot, valamint légtömörséget kínál, szemben a klasszikus megoldásokkal. Egy gyorsház tehát amellett, hogy jóval előbb felépül, mint egy tégla épület, sok esetben energiatakarékosabb és jobb hőszigeteléssel rendelkezik, mint a hagyományos építési rendszerekből gyártott házak.
Itt már az elrendezésre is nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen igyekeznek úgy dolgozni, hogy az egyes helyiségekbe a lehető legtöbb fény jusson, így optimalizálva a helykihasználást. A telek adottságaitól függően lehet ebben gondolkodni, hiszen egy fényes nappaliban télen kevesebb fűtésre van szükség.
Emellett a lámpát sem kapcsolgatja az ember olyan gyakran. Nem beszélve arról, hogy a lakók hangulata nem ingadozik majd a sötétség hatására.
Milyen egy energiahatékony konyha?
A konyha a lakás azon része, ahol rengeteg energia és víz fogy. Itt keletkezik a legtöbb szemét, így nem árt már kezdetekben időt szánni arra, hogy a konyhai eszközöket elemezzük. Érdemes úgy válogatni, hogy a forrásokat ésszerűen ki lehessen használni.
Alkalmazzunk energiatakarékos készülékeket és tényleg csak azokat vegyük meg, amikre valóban szükség van. Nem utolsó sorban igyekezzünk a lehető legtöbb dolgot újrahasznosítani, ami nemcsak a pénztárcánknak tesz jót, hanem a környezetünknek is.
A hűtés kapcsán a legfontosabb, hogy mivel a fagyasztó és a hűtőszekrény állandóan működik, így ezek fogyasztanak a legtöbbet. Feltétlenül olyat érdemes venni, amely energiatakarékos. Ez hosszabb távon is bőven meg fog térülni, de már rövid távon is érezni fogjuk az eredményét, hiszen általában jóval optimálisabban hűtik az élelmiszereket.
Fontos továbbá, hogy a hűtő mindig hideg helyre kerüljön, így nem kell majd neki állandóan visszahűtenie minden.
Amelyik konyhai készülék nincsen napi használatban, azt pedig a legjobb kihúzni, hiszen még egy nem működő eszköz is sok áramot fogyaszthat, főleg éves szinten. A pirítós, az air-fryer, a grillező nyugodtan pihenhet a szekrényben, amennyiben azokra nincsen szükség minden egyes nap.
Mire figyeljünk a fürdőszobában?
Talán mondani sem kell, hogy itt takaríthatunk meg a legtöbb vizet. Ez az energiafogyasztásra is hatással van, főleg a villanybojlerek esetében. Lehetőleg fürdés helyett válasszuk a zuhanyzást, ami során továbbra sem érdemes negyed órán keresztül folyatni a vizet. A tisztálkodást bőven le lehet zavarni pár perc alatt. Hajmosásnál pedig mindig zárjuk el a csapot, ha éppen samponozásra kerül sor. Ugyanez igaz a fogmosásra, ahol szintén felesleges meleg és folyó víz mellett tisztítani a fogsort.
A szigetelés kérdése
Egy energiatakarékos otthon emellett jól szigetel, hiszen így jóval optimálisabb a hőmegtartása. Ennek kapcsán mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, hiszen ő jobban el tudja dönteni, hogy adott esetben milyen szigetelési formára lesz szükségünk.