Így lehet olcsóbb az építkezés a folyamatosan dráguló világban
Több jelenleg is építés alatt álló ingatlan projekt került veszélybe a folyamatosan növekvő alapanyagárak miatt. Ehhez hozzátartozik, hogy a kivitelezőknek és a munkavállalóknak is magasabb a fizetési igénye. Az aktuális trendek azonban nemcsak a nagyobb projektekre jelent veszélyt, hiszen ugyanúgy érint mindenkit, aki házat szeretne építettetni, esetleg ingatlan akar felújítani.
Ebben a cikkben olyan tippeket osztunk meg, amelyeknek köszönhetően a folyamat olcsóbb és hatékonyabb lesz.
Nem mindegy, hogy hol építkezünk
Nagyon fontos szempont a helyszín. Persze vannak, akiket köt a főváros, esetleg másik nagyobb megyeszékhely, hiszen oda járnak dolgozni, oda hordják a gyerekeket iskolába vagy óvodába. Pedig, ha körbenézünk, akkor látjuk, hogy egyes régiókban fele annyiba kerülnek a munkálatok, mint például Budapesten.
A legolcsóbbak közé tartozik az észak-magyarországi régió, ahol a kivitelezési költségek megállnak 400 ezer forint alatt, míg a fővárosban akár a 800 ezer forintot is elérhetik.
Az adatok négyzetméterre vonatkoznak. Ez az összeg tartalmazza a kivitelezők munkadíját, illetve a burkolatot. A telek viszont nem tartozik bele, azt külön kell még megvásárolni, ami helyszíntől függően szintén hatalmas eltérést jelenthet.
Telekhez legolcsóbban Szabolcsban juthatunk hozzá, ahol sokszor már 2-3 millió forintért is kapunk alkalmas területet. Egy hasonló típus Budapesten vagy annak agglomerációjában akár 3-4-szeresébe is kerülhet. Persze az sem mindegy, hogy miből építkezünk, hiszen míg egy téglából készült ingatlan igen magas költségen épül meg, addig egy könnyűszerkezetes szerkezetkész, félkész vagy kulcsrakész ház sokszor jóval olcsóbb megoldást jelenthet.
Mit érdemes átgondolni?
A tervezés során vegyük alapul az alapanyagokat, a kiegészítőket, a burkolatot, hiszen a nagy választékban nem könnyű döntést hozni. Legyen szempont tovább a minőség, hiszen bár vehetünk olcsóbb alapanyagokat, nem biztos, hogy ez a beruházás hosszabb távon is megtérül.
Egy olcsó termék sokszor drágább, mintha már azonnal minőségit veszünk valamiből, ugyanis gyorsabban elhasználódik, többször kell karbantartást végezni rajta, ami nem könnyíti meg az építkezést és az utána való életet.
Gondolkodjunk ésszerűen és kössünk kompromisszumot. Amennyiben ívelt falú fürdőszobára vágyunk, de látjuk, hogy a négyszög olcsóbb lenne, akkor érdemes még egyszer megfontolni a dolgot, hiszen utóbbival sokat spórolhatunk és nem biztos, hogy rosszabbul járunk vele.
A másik fontos dolog, hogy nem éri meg várni. Azt gondolhatjuk, hogy lesznek még rosszabb időszakok, amikor olcsóbban juthatunk telekhez, építőanyaghoz, esetleg kedvezőbb ajánlatot kapunk egy-egy kivitelezőtől, de valljuk be, erre kicsi az esély.
Ezzel csak azt kockáztatjuk meg, hogy sokkal később készül el a ház és még az sem biztos, hogy nem lesz jóval drágább, mintha időben cselekedtünk volna. Amikor eldöntöttünk, hogy építkezünk, akkor azonnal tegyük meg az első lépéseket, nézzük meg a lehetőségeinket, majd kössünk szerződést.