Így javítják a SIP panelek a beltéri levegő frissességét
Amikor valaki új ház építésében vagy vásárlásában gondolkodik, akkor mindig fontos téma a beltéri levegő frissen tartása. A SIP panel bármikor ideális választás lehet, hiszen az épület burkolata megakadályozza, hogy túlzott mennyiségű levegő kerüljön a belső térbe. Ez a légkör kényelmes és egészséges, hiszen a páratartalom könnyen szabályozható benne, ami csökkenti a penész, valamint az atkák megjelenését.
A beltéri környezet komfortjának fenntartása
Amikor házépítésről van szó, akkor a legtöbben a külső megjelenésre, az alaprajzra, valamint a leendő rezsiköltségre gondolnak. Pedig számos olyan egyéb tényező van, ami mellett szintén nem lehet elmenni szó nélkül. A beltéri levegő pontosan olyan dolog, amivel nap mint nap együtt élünk, mégis ritkán gondolunk rá tudatosan, pedig a komfort érdekében nagyon nem mindegy, hogyan szellőzik a lakás.
Egy átlagos ember az idejének nagy részét zárt térben tölti: irodai munka, konyhai főzés, nappaliban tévézés, fürdőszobában fürdés, hálószobában alvás és még sorolhatnánk. És akkor nem beszéltünk a gyerekekről, akik itt játszanak, tanulnak. Nem mindegy tehát, hogy milyen hőmérséklet és páratartalom fogad bennünket otthon, ezzel együtt milyen levegőminőségben éljük az életünket.
A jó beltéri környezet persze közel sem csak egy építőanyagról vagy technológiáról szól. Több tényező együttesen alakít ki olyan teret, ahol szívesen töltjük az időnket. A SIP paneles megoldás azonban több olyan tulajdonsággal is rendelkezik, ami hozzájárulhat egy kiegyensúlyozottabb otthoni levegőhöz.
Az állandó hőmérséklet fontossága
Talán bele sem gondolunk abba, hogy milyen nagy jelentősége van a beltéri hőmérsékletnek – és nem csak azért, mert fázunk vagy melegünk van. Valószínű, hogy mindenki járt már olyan otthonban, ahol télen az egyik szoba kellemesen meleg volt, míg a másikban már pulóverre volt szükség. Nyáron pedig ugyanez csak fordítva: a tetőtér szinte elviselhetetlenül forró, felmelegszenek a falak, a bútorok, míg máshol kellemesen hűs uralkodik.
A SIP technológia egyik fő előnye, hogy kiváló hőszigetelő képességgel rendelkezik, és a hőhidakat is el lehet vele kerülni. A megfelelően tervezett és kivitelezett ingatlanban garantáltan egyenletesebb a belső hőmérséklet, a komfort, ami nem csak azért fontos, hogy jól érezzük magunkat az otthonunkban, hanem azért is, mert így csökkenthetjük az otthonunk energiaigényét.
Mikor lehet ez fontos tényező? Amikor odakint egyik napról a másikra 10-15 fokot változik az időjárás, és a technológiának hála nem fog sem túl gyorsan lehűlni, sem még gyorsabban felmelegedni a belső tér.
Ha a ház lélegzik, akkor egészségesebb a levegő
Sokan azt gondolják, ha jár odabent a levegő, akkor attól komfortosabb is lesz a belső tér. Valójában a nem ellenőrzött légáramlás és a megfelelő szellőztetés két eltérő dolog, és nem is feltétlenül ugyanazt a célt szolgálja.

A SIP anyagból készült otthonok légtömör szerkezetűek, ami azt jelenti hogy kevesebb a nem kívánt légszivárgás. Ennek fő előnye, hogy általa kisebb a hőveszteség, ezáltal jobban szabályozható a beltéri hőmérséklet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene szellőztetni vagy megfelelő szellőztető rendszert telepíteni.
A páratartalom fontossága
A túl száraz levegő ugyanolyan kellemetlen, mint a túl magas páratartalom. A beltéri klíma kialakításában nagy szerepe van a fűtésnek, a szellőzésnek, valamint annak, hogy milyen az épület szerkezete. Egy jól kivitelezett, energiahatékony otthonban mindenki jobban érezheti magát.
Fontos azonban kiemelni, hogy még egy modern házban is előfordulhatnak páralecsapódások, főleg, ha elfelejtünk szellőztetni. A fürdőszoba, a konyha két olyan helyiség, ahol bizony kulcsfontosságú a rendszeres levegőáramlás.